top of page

A Postakürt Alapítvány az Alapító Okiratában foglaltakkal összhangban pályázatot ír ki hátrányos helyzetű munkavállalók gyermekei tandíjának részbeni finanszírozására, mellyel segítséget kíván adni a rászoruló postás családok tehetséges, tanulni vágyó gyermekei számára az első egyetemi vagy főiskolai diploma megszerzéséhez.

 

Pályázható célok:

  • Államilag elismert felsőfokú – egyetemi vagy főiskolai - végzettséget adó, nappali tanulmányok 2020/2021. tanévre vonatkozó tandíjának részbeni finanszírozása, két már lezárt, teljesített félév alapján.

  • Diplomához szükséges nyelvvizsga megszerzésének költsége (záróvizsgát vagy abszolutóriumot követően, nyelvvizsgadíj és/vagy nyelvtanfolyami díj térítése).

 

Pályázati feltételek, pályázók köre:

A pályázaton részt vehet azon postai munkavállaló gyermeke

(Ideértve a Ptk. 8:1 § (1) bekezdés 1. pontja alapján az örökbefogadott, a nevelt gyermeket és azt a gyermeket is, akinek postai munkavállaló a törvényes képviselője.)

  • aki a pályázati kiírás időszakában iskolarendszerű, felsőoktatási intézmény – egyetem, főiskola - nappali tagozatos hallgatója (felsőoktatási intézmények listájában megtalálható intézetek), vagy diploma megszerzéséhez szükséges nyelvtanfolyamon vesz részt.

  • aki önköltséges képzésben vesz részt, tandíját maga finanszírozza: ösztöndíjban és/vagy egyéb tandíj támogatásban nem részesül,

  • felsőfokú oktatás esetén a 2020/2021. tanév I. félévében aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik és legalább két eredményesen befejezett szemesztert igazol,

  • diplomához szükséges nyelvvizsga megszerzése esetén sikeres záróvizsgát vagy abszolutóriumot igazol,

  • aki hátrányos helyzetben van. (Hátrányos helyzetűnek számít az a gyermek, akinek a családjában az egy főre jutó nettó havi jövedelem nem haladja meg a 160.000,- Ft-ot.)

  • A támogatás keresztféléves képzés esetén is igényelhető, amennyiben a hallgató a pályázati kiírásban foglalt feltételeknek megfelel.

A támogatás postai munkaviszonyhoz kötött, ezért a támogatás odaítélésének időpontjáig az egyik szülő részéről a Magyar Posta Zrt-vel fennálló munkaviszony szükséges.

 

A pályázaton elnyerhető támogatás összege:

A támogatás mértéke maximum az adott félévre befizetett tandíj összege, de legfeljebb 160.000 Ft.

A rendelkezésre álló keretösszeg 4.000.000 Ft.

 

A pályázathoz szükséges csatolandó okiratok, dokumentumok megnevezése:

  • Pályázni a Pályázati adatlap kitöltésével lehet.

  • A Pályázati adatlap része az „V. Nyilatkozat a postai munkaviszonyról” című szakasz is.

  • A pályázathoz csatolandók a jövedelemigazolások, valamint

  • két teljesített félévet tételesen mutató, tanulmányokat igazoló dokumentum (a NEPTUN intézményi rendszerből kinyomtatott leckekönyv/igazolás, abszolutórium/záróvizsga igazolása),

  • a tanulmányi osztály által aláírt, lebélyegzett hallgatói jogviszony igazolása,

  • diplomához szükséges nyelvtanfolyam támogatásához, vagy nyelvvizsga megszerzéséhez a sikeres záróvizsgáról vagy abszolutóriumról igazolás,

  • a tanuló nevére - az adott, támogatandó félévre - kiállított és kiegyenlített számla másolata. A számlán fel kell tüntetni, hogy adott esetben tandíj vagy nyelvvizsga/nyelvtanfolyami költség megfizetéséről van szó!

  • Diákhitel igénybevétele esetén csatolandó: a szerződés másolatával együtt az oktatási intézmény igazolása is a tandíj átutalásának megtörténtéről.

 

A támogatás folyósításának egyéb feltétele:

A támogatás finanszírozása utólag, egy összegben történik.

  • a kiírásban meghatározott kritériumoknak minden tekintetben megfelelő pályázat határidőre történő beérkezése.

 

Az Alapítvány Segélyezési Bizottsága fenntartja a jogot, hogy a beadott dokumentumok valóságtartalmát ellenőrizze.

A támogatás az SzJA törvény 7. § (1) bekezdés a) pontja és hivatkozott törvény 1 sz. melléklet 3.1 pontja szerint adómentes juttatás.

 

A pályázat benyújtásának módja:

A kérelmet egy példányban, postai úton, ajánlott levélben a következő címre kérjük megküldeni:

 

Postakürt Alapítvány 1068 Budapest, Benczúr u. 27. vagy

 

a kérelmet személyesen is be lehet nyújtani az Alapítvány székhelyén:

 

Postakürt Alapítvány Budapest VI., Benczúr u. 27.

ügyfélfogadási idő hétfőtől-péntekig: 9.00-14.00 óráig.

 

A pályázat beérkezésének határideje:            2020. november 20.

A pályázatok elbírálásának határideje:          2020. december 09.

 

A pályázatok elbírálásának módja:

A pályázatokat a benyújtott dokumentáció alapján az Alapítvány Segélyezési Bizottsága bírálja el. A bírálat alapját a hiánytalanul kitöltött Pályázati adatlap képezi; a tanulmányi eredmény, az egy főre eső jövedelem, valamint a tandíj összegének figyelembevételével.

 

A kérelmek feldolgozása a jelentkezések sorrendjében, a rendelkezésre álló keretösszeg erejéig történik. A Postakürt Alapítvány csak elutasítás esetén küld írásbeli értesítést a pályázónak. Pozitív elbírásról a pályázók a támogatási összeg átvételével értesülnek.

 

A tartalmi és formai okokból hiányos pályázatot az Alapítványnak nem áll módjában értékelni!

 

A pályázattal kapcsolatban további információ kérhető a Postakürt Alapítvány munkatársától az alábbi elérhetőségeken:

Dér Mária

telefon: 06-30-771-9446

e-mail: der.maria@pkalapitvany.hu

bottom of page