top of page

A Postakürt Alapítvány az alapító okiratában megfogalmazott céloknak megfelelően elhivatott támogatója a Magyar Posta Zrt. munkavállalóinak és hozzátartozóinak.

Az Alapítvány ezúttal a tartós betegségben szenvedő, orvosi kezelésre szoruló, ebből adódóan hátrányos helyzetben lévő munkavállalóit kívánja célzottan támogatni.

A Postakürt Alapítvány tekintettel fentiekre, pályázatot hirdet a Magyar Posta Zrt. megváltozott munkaképességű munkavállalói számára.

 

Kuratóriumi döntés alapján (hivatkozva a 2011. évi CXCI. törvényben meghatározott megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatási kategóriájára), csak azok a betegségben, egészségkárosodásban szenvedő, szociálisan rászoruló postás munkavállalók vehetnek[1] részt a pályázaton:

  • akiknek az egészségi állapota a rehabilitációs hatóság komplex minősítése alapján 60%-os, vagy kisebb mértékű, és ezt érvényes szakhatósági véleménnyel igazolni tudják, vagy

  • akiknek egészségkárosodása legalább 40%-os az erről szóló szakvélemény, szakhatósági állásfoglalás időbeli hatálya alatt, vagy

  • akiknek a munkaképesség-csökkenése 50-100%-os mértékű, és erről érvényes szakhatósági véleménnyel rendelkeznek,

  • vagy akik fogyatékossági támogatásban, vagy vakok személyi járadékában részesülnek.

 

Pályázatot benyújtani kizárólag a felsorolt szakhatósági vélemények másolatának valamelyikével lehet. Az Alapítvány nem fogad el igazoló okiratként kórházi zárójelentést, háziorvosi, szakorvosi, vagy egyéb orvosi diagnózist tartalmazó dokumentumokat. NYUFIG határozat megküldése nem elegendő igazolásként, ahhoz a szakhatósági állásfoglalás csatolása is szükséges!

 

További feltétel, hogy a pályázó a pályázat kiírásának időpontjában a Magyar Posta Zrt. megváltozott munkaképességű munkavállalója legyen – (és ezt bejelentette a foglalkoztató felé), továbbá munkaviszonyát - nyilatkozata alapján - legalább 2019. december 31-ig fenntartja.

Nem kizáró feltétel, ha a pályázó foglalkoztatása nem éri el a napi 4 órát, vagy rendelkezési állományban van, vagy 2019. december 31-ig határozott idejű szerződéssel rendelkezik.

 

Kiíró jogosult a pályázati adatok valóságtartalmának ellenőrzésére.

 

Amennyiben a pályázó a kiírásnak megfelelően rendelkezik a megváltozott munkaképességet igazoló érvényes szakhatósági határozattal, vagy fogyatékossági támogatásban, esetleg vakok személyi járadékában részesül, és az ezekről szóló határozat, okirat másolatát megküldi a pályázati adatlappal az Alapítvány címére, akkor számára, rehabilitációjának elősegítéséhez egyösszegű, nettó 50 000 Ft/fő pénzbeli támogatásra van lehetőség.

Felhívjuk a figyelmét, hogy a munkaképesség csökkenés igazolására szolgáló dokumentumból mindazon személyes adatokat takarja ki, amelyek a pályázó személyének azonosítására és az egészségi állapotára, egészségkárosodására, munkaképesség csökkenés mértékére vonatkozó információ megállapításához nem szükségesek. A kitakarás nem eredményezheti az okiratot kiállító hatóság képviseletében eljáró személy aláírásának és a hatóság pecsétjének a kitakarását.

A pályázat költségkerete: 13.000.000 Ft

 

A pályázatok beérkezési határideje: 2019. augusztus 09.

A pályázatok benyújtásának módja:

A pályázatot egy példányban postai úton, ajánlott levélben kell beküldeni a következő címre:

 

Postakürt Alapítvány 1068 Budapest, Benczúr u. 27.

A borítékra kérjük, írják rá: „MMM Pályázat”.

 

A pályázatok elbírálásának határideje: 2019. szeptember 18.

 

A pályázatok elbírálásának módja:

A pályázatokat az Alapítvány Segélyezési Bizottsága bírálja el, a pályázati felhívásban megfogalmazott feltételek figyelembevételével. A bírálat alapja a Pályázati kiírásnak mindenben megfelelő és olvashatóan kitöltött pályázat!

A tartalmi és formai okokból hiányos, vagy érvényes szakhatósági igazolások másolata nélkül megküldött pályázatot az Alapítványnak nem áll módjában értékelni. Az Alapítvány fenntartja a jogot, hogy az adatlapon szereplő adatokat a munkáltatónál ellenőrizze.

 

A pályázattal kapcsolatban további információk a Postakürt Alapítványtól kérhetők, valamint az alapítvány honlapján érhetők el: Dér Mária; tel: 06-30-771-9446; e-mail: Der.Maria@pkalapitvany.hu

bottom of page